Ne légy esztelen, ne légy meztelen!
Minden reggel felkelünk és ki-ki a maga úti célja felé veszi az irányt. Azonban soha nem fordult elő úgy velem, mint feltételezem veled sem, hogy meztelenül indultunk volna útnak.
Sajnos ez az arány a szellemi fegyverzet tekintetében jóval rosszabb. Hány, meg hány olyan hívő indul mindennapi útjára, aki szellemileg meztelenül veti bele magát az élet forgatagába? Tudván azt, hogy e világ istenének (sátán) elsődleges célja, hogy meglopja, megölje és elpusztítsa.
Dicsőség az Úrnak, mert Jézus viszont azért jött, hogy éljünk, és hogy ezt az életet bőségben, dicsőségesen, győztesen éljük. Hogy ezt megvalósíthassuk, minden napra ki is készítette számunkra a ruhánkat. Nekünk csak az a dolgunk, hogy reggelenként felvegyük!!!
Ne esztelenül és meztelenül, hanem felöltözve, felfegyverkezve lépjünk ki a csatatérre. Ugyanis mi az Örömhír Királyságának a katonái vagyunk, akik folyamatosan sátán e világi királysága ellen harcolunk.
Íme az egyenruhánk, a mezünk az Ef 6. szerint:
10Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.
11Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.
12Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.
13Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.
14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját,
15felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével (képességével és lelkesedésével).
16Vegyétek fel mindenképpen a hit (szeretet 1Tessz 5:8) pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.
17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Az Ige világossá teszi a helyzetet:
FEL KELL ÖLTÖZKÖDNI!
Fegyverbe és nem „mackóba”, mivel mi katonák vagyunk, akiknek mindenkor a Mennyek Országának védelmére késznek kell lennünk.
Ezt úgy tehetjük meg a leghatékonyabban, ha ébredés után, még mielőtt kibújnánk az ágyunkból, az Ige megvallása által magunkra húzzuk a szellemi ruhánkat, páncélunkat, valahogy így:
„Drága Mennyei Édes Apukám!
Hálát adok neked, ezért a mai tiszta „mezemért”, hogy te kikészítetted a számomra, hogy ebben felöltözve megálljak az ördög minden mesterkedésével szemben, és akkor ő elfut tőlem, mert ezzel Neked engedelmeskedek (Jak 4:7).
Felveszem a megigazulás páncélját, hiszem és vallom, hogy én Jézus Krisztus sebei által igaz emberré vagyok nyilvánítva a mennyben, így semmiféle rágalmazásnak, vádolásnak, kárhoztatásnak nincs hozzám joga. Ez védi a szívemet, benső emberemet, szellememet.
A derekamra kötöm az igazságszeretet. Én szeretem az igazságot és szeretem a Te Beszédedet, amely maga az igazság. Sőt gyűlölöm a hazugságot, még a féligazságokat is, ezért kensz fel engem társaim fölé (extatikus) örömnek az olajával
(Zsolt 45:7).
Erre az igazságszeretetre csatolom fel a Szellem kardját, amely Isten beszéde. Ez a beszéd a szívemben és a számban van, így diadalt aratok az ellenség minden ereje fölött, ahogy Jézus is tette megkísértésekor (Lk 4:1-13).
A fejemre húzom az üdvösség sisakját, ez védi a gondolataimat, érzéseimet, akaratomat. Tudom, hogy megszabadultam e világtól szívemben, szellememben és lelkemben és szent reménységem van afelől, hogy testben is teljes szabadulás vár rám Jézus következő megjelenésekor. Hallelúja!
A kezemben van a hitnek és a szeretetnek a páncélja, pajzsa. Én a szeretet által tevékeny, munkálkodó hitből (Gal. 5:5) élek, és nem a múlandó láthatókra, hanem az örökkévaló láthatatlan de létező dolgokra nézek. Így kivédem és eloltom az ördögnek minden tüzes nyilát, amit a körülményeken keresztül lövöldöz rám. Ma is hitből élek!!!
A lábamra felhúzom a sarut: képes vagyok, kész vagyok, hajlandó vagyok és lelkes vagyok Uram arra, hogy közzétegyem a Te örömhíredet. Azt, hogy a Te nevedben betegeket gyógyítok, démonokat űzök, a szegényeknek hirdetem a szegénységből, nyomorból való kitörés lehetőségét, reménységét. Azt, hogy a Mennyek Országa itt, bennem és közöttünk van.
Úr Jézus most gyere a Krisztus Szellemének ereje által, és kezdjük el ezt a csodálatos, újabb győzelmet hozó ünnepnapot, a Te érdemeidnek a tiszteletére és elismerése(d)ként!
Ámen.
NE FELEJTS EL MINDENAP FELÖLTÖZNI:
Ne légy esztelen, ne légy meztelen!!!
|